Bejelentést tettek a Nemzeti Nyomozó Irodánál a Mandinert ért kibertámadás miatt

Az ügyben – bizonyítottság esetén – felmerülhet az információs rendszer vagy adat megsértése bűntett gyanúja.

Az ügyben – bizonyítottság esetén – felmerülhet az információs rendszer vagy adat megsértése bűntett gyanúja.
Hűtlen kezelés gyanújával érkezett feljelentés a dunakeszi szolgálati ingatlan ügyében.
Volt olyan „előadó”, aki a magyar nemzeti kokárdát gyalázta meg műsorában.
A Mandiner értesülései alapján Tényi István feljelentést tett, és nemrég a hatóságok is munkához láttak az ügyben.
Az érintettek akár kártérítési igényt is benyújthatnak a jogellenes adatkezelés miatt.
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) feljelentés kiegészítés keretében vizsgálja azt a feljelentést, amit Tényi István tett kényszerítés gyanúja miatt.
Ha más bűncselekmény nem valósul meg, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Napok óta forrong a közélet a politikus brüsszeli megnyilvánulása miatt.
Az eljárást Tényi István kezdeményezte, mivel álláspontja szerint a demonstráció kapcsán felmerülhet a gyülekezési joggal való visszaélés szabálysértésének gyanúja.
Ismert, Ruszin-Szendi Romulusz a társadalombiztosítás terhére igényelt szépészeti beavatkozásokat.
Eljárást indított a mentelmi joggal védett személyek ügyében eljáró Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Magyar Péter egyik tőzsdei ügyletével kapcsolatban.
Egykori kollégái szerint a Tisza Párt honvédelmi szakértőjének „visszautasíthatatlan kérései” miatt kellett elkölteni a 235 milliós villára még több mint 684 millió forintot.
A Tisza Párt elnökének nem csak a jegybank vizsgálatával kell szembenéznie.
A Mandiner információi nyomán fordult az ügyészéghez Tényi István.
2022 augusztusában már a kormányhivatal is megállapította a szabálytalanság tényét.
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség már vizsgálja a feljelentést.
Az ellenzéki politikus botránykrónikája tovább folytatódik.
A Magyar Nemzet szerint szerdára már fel is terjesztették az ügyet a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyetteséhez.
„Az ügy kivizsgálását, szükség esetén nyomozás megindítását, az esetleges elkövető felkutatását, illetve a bűncselekmény gyanújának megállapítását kérem” – árulta el Tényi István.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett gyanúja miatt.